közzélett

Ki volt a történelem leggazdagabb embere? A kérdés kapcsán felmerül, hogy egyáltalán össze lehet-e hasonlítani Hódító Vilmos és Bill Gates, vagy Augustus és John Rockefeller vagyonát? Egyáltalán fel lehet-e mérni, hogy a több száz vagy ezer éve élt uralkodók, mágnások mekkora mennyiségű javat birtokoltak?

Ha tippelni kéne, talán a legtöbben a ma is élő leggazdagabb embert, Bill Gatest jelölnék erre a címre. Az ő 75-80 milliárd dolláros vagyona azonban még a top 10-be kerülésre sem volt elég - az Independent tanulmánya szerint. De akkor kik lehettek a történelem leggazdagabb emberei?

10. Cornelius Vanderbilt

A 10. helyet Cornelius Vanderbilt szerezte meg, aki a frissen függetlenné vált Amerikai Egyesült Államokban született 1794-ben. A kis Cornelius üzleti érzéke korán megmutatkozott, 16 évesen indította el kompvállalkozását Staten Island és Manhattan közt. Apjával együtt megvásároltak egy szkúnert is, amellyel élelmiszert és utasokat szállítottak a fenti útvonalon. 23 évesen Thomas Gibbons hajózási vállalkozó gőzösének kapitánya lett, hamarosan az üzleti ügyeket is ő kezelte, ez idő alatt elleste egy vállalat irányításának csínját-bínját. Gibbons halála után fokozatosan önállósult és átvette a New York és New Jersey közti hajójáratokat. Az ipari forradalom révén megjelenő gyáripar a vízi mellett egyre inkább igényelte a szárazföldi szállítást is. Ezért Vanderbilt a Boston - New York útvonalon olcsó járatokat indított, amivel lenyomta a konkurenciát és többségi tulajdonosa lett a két város közti vasútnak. Vanderbilt az aranyláz kitörésekor Panama helyett Nicaraguában javasolta egy csatorna építését, a Nicaragua-tavon keresztül, ez az ötlet azonban elvetélt. A polgárháború után elsősorban vasútvonalakat vásárolt fel a keleti-parton, a Nagy-tavak vidékén, de az övé lett a Canada Southern is. Az általa alapított  New York Central and Hudson River Railroad az amerikai történelem egyik első óriásvállalata. 1 millió dolláros adománya révén jött létre a Vanderbilt Egyetem, a Tennessee állambéli Nashville-ben, amely a mai napig működik, körülbelül 12-13 ezer diákkal. 1877-ben, 82 évesen halt meg, vagyonát ekkor 100 millió dollárra becsülték, ami mai értéken kb. 143 milliárd dollárnak felel meg (GDP-átszámítás alapján).

9. Henry Ford

Az autóipar egyik legnagyobb alakját senkinek sem kell bemutatni. Az ő nevét viselő autógyár a mai napig a világ egyik legnagyobbja, a fordizmus, a futószalagos tömeggyártás hosszú időre meghatározta az ipar fejlődését. Michiganben született, itt élt és a gyárát is itt - Detroitban - alapította. Huszonéves korától kezdett el komolyan érdeklődni az autózás és a robbanómotorok iránt, első működő járművét 33 éves korában mutatták be. Miután befektetőt is talált, 1903-ban megalapította a Ford&Malcolmson Ltd. céget, majd a Dodge és néhány más cég bevonásával létrejött a Ford Motor Company. Abban, hogy a 20-as évekre az utcakép részévé vált az automobil, Fordnak óriási szerepe volt: 1924-re az éves termelés elérte a 2 millió járművet. Ezt a teljesítményt az új, tömegtermelést szolgáló eljárásoknak és a magas béreknek köszönhette. Ford híres volt - mai szóval élve - szociális érzékenységéről, munkásai számára a lehető legmagasabb bért fizette, a felvételnél nem támasztott indokolatlanul magas elvárásokat irántuk, ugyanakkor következetesen ellenezte a szakszervezeteket, mivel élesen bírálta a marxizmust, s egy ésszerű, morális alapú kapitalizmusban hitt. Megítélésére árnyékként nehezedik az általa vezetett lapnál megjelentetett antiszemita írások, melyek közül néhányat ő maga jegyzett (pl. a A nemzetközi zsidó – a világ legfőbb problémája című 4 kötetes mű). A felháborodás miatt a lapot megszüntette és elnézést kért, de munkája "elismeréseként" 1938-ban megkapta a Német Sas-rend nagykeresztjét. Vagyona mai értéken mintegy 199 milliárd dollárra rúgna.

8. Moammer Kadhafi

Az arab tavasz egyik legnagyobb eredményének tartották Kadhafi megingatathatlannak hitt líbiai uralmának megdöntését. Más kérdés, hogy az országban azóta is teljes a káosz, senkinek sem sikerült stabil hatalmat szereznie, ezzel Líbia nagyban hozzájárul a napjainkban jelentkező migrációhoz. Az ezredes, vagy ahogyan hivatalosan nevezték, A Líbiai Szocialista Népköztársaság Szeptember 1-jei Nagy Forradalmának Vezére, 1969-ben vette át a hatalmat, s 2011-es bukásáig de facto az ország vezetőjének számított. Példaképe a kor egyik legnagyobb arab politikusa, az egyiptomi Gamal Abden Nasszer volt, akihez hasonlóan ő sem nevezte magát diktátornak, megelégedett az ezredesi címmel. Filozófiája, az arab nacionalizmus és a szocializmus vonásait ötvöző "iszlám szocializmus" engedélyezte a magántulajdont, de a nagyobb jövedelmű üzemeket állami kézben tartotta. Szintén Nasszer hatására támogatta az arab egységet, többször is háborúba keveredett a környező országokkal, és kísérletet tett egy szaharai iszlám állam létrehozására. Mivel támogatta a különféle felszabadító mozgalmakat, többször összeütközésbe került a nyugattal, Reagan elnök a Közel-Kelet veszett kutyájának nevezte őt. Az ezredforduló környékén Kadhafi igyekezett normalizálni viszonyát a nyugattal, ennek részeként az 1988-as Lockerbie-merényletért 2003-ban vállalta a teljes felelősséget, az ENSZ-szankciók felfüggesztéséért cserébe. Az iraki-háború kitörése után beleegyezett az ország tömegpusztító fegyvereinek megsemmisítésébe. Ezek eredményeképp 2006-ban az USA levette Líbiát a terrorizmust támogató országok listájáról. 2011-ben az egyiptomi és tunéziai forradalmak hatására Líbiában is hasonló események zajlottak, amelyek Kadhafi véresen levert. A tiltakozás hamarosan polgárháborúvá szélesedett, ennek eredményeképp 2011 októberében Kadhafit Szurt városában elfogták és megölték. Vagyonát (gyakorlatilag Líbia teljes vagyona felett ő rendelkezett) mintegy 200 millárd dollárra becsülik.

7. I. (Hódító) Vilmos

Anglia első normann királya 1066-tól 1087-ig uralkodott. 1035-től Normandia hercegeként irányította a tartományt, ez idő alatt jelentős vagyonra tett szert. Vilmos angliai trónigényét Hitvalló Eduárd 1051-es állítólagos nyilatkozata szolgáltatta, melynek értelmében, ha gyermektelenül hal meg, a trón Vilmosra száll. Ugyanakkor Eduárd 1066-os halálakor utódjául az ország legnagyobb urát, Harold Godwint jelölte ki, de a normann források ezt nem tekintik mérvadónak. Haroldot Eduárd halála után 1 nappal megkoronázták Westminsterben, de Vilmos is hozzálátott az invázió előkészületeihez. A normandiai nemességet is maga mögött tudhatta, akik a megszerezhető javak miatt támogatták őt. Flottát épített, majd elindult Dover fehér sziklái felé. Harold a normannok előtt visszaverte a norvégok támadását, így önbizalommal várhatta az összecsapást. A felek nagyjából egyenlő létszámmal küzdöttek, a hastingsi csatát Harold halála és a normannok nyilai döntötték el. Ezt követően kiépítette angliai uralmát, amely nem volt zökkenőmentes, de sikerült egységes közigazgatást és hozzá hű nemességet kiépítenie. Hatalmas adóösszegek és birtokok felett rendelkezett, valószínűleg ezek számbavételére készítették el 1086-ban a Domesday Bookot, amelyben az összes - a Tees folyótól délre eső - angliai földbirtokot részletesen összeírták. Vagyona körülbelül 230 milliárd dollárt tett ki.

6. Mir Oszmán Ali Khán

Nem szovjet, nem török és nem is tatár, noha a nevei alapján mindegyikre asszociálhatunk. Uralkodói neve, VII. Aszaf Dzsah sem hangzik a köz számára ismerősebben. Ha azt mondjuk, ő  Hyderabad és Berar utolsó nizámja, talán még mindig nem teljesen világos, ki volt ő. Hyderabad a gyarmati időkben brit India legnagyobb hercegségének számított, az itteni nizám, vagyis herceg pedig a legmagasabb rangúnak a hercegek között. Mir Oszmán uralkodása alatt segítette mind hazáját (az állam szinte összes jelentős épülete ekkor épült), mind a Brit Birodalmat (az első és a második világháborúban is nagy összegeket ajánlott a haderő fejlesztésére). A gyarmat függetlenné válásakor a nizám nem kívánt csatlakozni Indiához és Pakisztánhoz sem, hanem önálló államot akart létrehozni, ezt azonban a britek nem támogatták. Így kénytelen volt tárgyalni az új indiai kormánnyal, de közben a muszlim vallású pakisztáni vezetésnél is puhatolózni kezdett. Végül a döntését "segítve" indiai csapatok vonultak be a hinduk lakta államba és 5 nap alatt elfoglalták azt. Hyderabad utolsó nizámja 1948 szeptemberében lemondott trónjáról. 1965-ben az indiai miniszterelnök, Lal Bahadur Shastri kérésére 5 tonna (!) aranyat adományozott a Nemzeti Védelmi Alapnak, amely a vietnami háborút támogatta. Mir Osman Ali Khan 1967. február 24-én halt meg. Vagyonát mai értékre átszámítva körülbelül 230 milliárd dollárra becsülik, amely kétszerese volt a függetlenné vált India éves bevételének. 1937-ben a Time magazin címlapján mint a világ leggazdagabb embere szerepelt.

5. II. Miklós orosz cár

Az utolsó, tragikus véget ért orosz cár 1894-től 1917-ig irányította az Orosz Birodalmat, uralmának és az egész cári rendszernek a bolsevik forradalom vetett véget. Regnálása alatt Oroszország nagyhatalmi státusza megingott, a kínai hódításoknak a Japánnal vívott 1904/05-ös háború vetett véget, mikor a Balti-flotta megsemmisült Csuzimánál. A nyomor, az elkeseredettség miatt 1905-ben felkelés tört ki Szentpétervárott, amelyet a duma összehívásával sikerült megfékezni. Ugyan a századforduló előtt Oroszország Bismarck Németországa és a Monarchia felé közeledett, a balkáni ellentétek miatt megromlott a viszony és a Három Császár Szövetsége felbomlott. Miklós apja, II. Sándor ezután a másik elszigetelt ország, Franciaország felé nyitott, és 1893-ban szövetséget is kötöttek. Miklós a japánoktól elszenvedett vereség miatt kénytelen volt kiegyezni és lezárni a közép-ázsiai területi vitákat Nagy-Britanniával. 1907-re kialakult a brit-francia-orosz hármas antant, amely Németországgal és az Osztrák-Magyar Monarchiával nézett szembe az I. világháborúban. Noha az oroszok a tannenbergi és a Mazuri-tavaknál elszenvedett vereségek után sikereket arattak a Kárpátokban (Przemysl), majd 1915-16 váltakozó sikereket hozott (a Monarchia gorlicei áttörése, a Bruszilov-offenzíva pürrhoszi győzelme). 1916 végére az Orosz Birodalom teljesen kimerült, az általánossá váló nyomor miatt 1917 februárjában zavargások törtek ki a fővárosban. Miklós a helyzet súlyosságát látva (vonata eltérítése miatt) Pszkovba menekült, ahol a duma táviratára válaszul március 3-án lemondott trónjáról, s ezzel a cári rendszer megszűnt Oroszországban. Az 1917 októberi bolsevik forradalom után a vörösök kezére kerülő családot Jekatyerinburgba költöztették, ahol a moszkvai kormány parancsa ellenére 1918. július 16-án éjszaka kivégezték őket. A holttesteket egy erdőbe vitték és elégették, az utolsó orosz cárt 1979-ben sikerült csak azonosítani. II. Miklós sokáig tabunak számított a szovjet rendszerben, de a Szovjetunió szétesését követően rehabilitálták, újratemették és 2000-ben az orosz ortodox egyház is szentté avatta a teljes cári családot. A Romanov család vagyona körülbelül 300 milliárd dollárt tett ki.

4. Andrew Carnegie

Az ő neve sem csenghet ismerősen sokaknak Magyarországon, ugyanakkor a listán mégis sikerült megszereznie a 4. helyet. A skót Dunfermline-ból emigráló mágnás az amerikai acélipar legnagyobb alakja. Távírászként kezdte pályafutását, majd először a vasútba invesztált komoly összegeket, amely a polgárháború alatt komoly hasznot hajtott neki. A háború végén felhagyott egyéb vállalkozásaival és az acéllal kezdett el foglalkozni, ezzel Pennsylvaniát az acélgyártás fellegvárává tette. Sikeréhez többek közt hozzájárult, hogy használta és továbbfejlesztette a Bessemer-féle eljárást. 1892-ben megalapította a Carnegie Steel Companyt, amelyben az addig megszerzett ipari és vasúti kapacitását tömörítette. A céget 1901-ben, nyugdíjba vonulásakor 480 millió dollárért adta el J.P. Morgannek. Ezután bőkezűen adományozott alapítványok, iskolák, karitatív szervezetek számára. Becslések szerint vagyonának kb. 90%-át, mintegy 350 millió (mai értéken kb 80 milliárd) dollárt fordított erre a célra. Az ő felajánlásainak köszönhetően körülbelül 3000 (!) közkönyvtár jött létre az angolszász országokban, Pittsburgh-ben egyetemet alapított, de szülőhazájáról sem feledkezett el. 1911-ben hunyt el, korának második leggazdagabb embereként emlegették John Rockefeller után. A listán a negyedik helyet szerezte meg, 310 milliárd dolláros vagyonával.

3. John D. Rockefeller

A képzeletbeli dobogó képzeletbeli legalsó fokát a kőolajipar legnagyobb alakja, az első amerikai milliárdos, John Davison Rockefeller foglalhatja el. Apja különféle csodaszereket árult szerte az országban, így a kis John hamar kitanulta a pénzügyi élet csínját-bínját. Könyvelőként kezdett el dolgozni, majd figyelme a kőolaj felé fordult. 1863-ban építette első finomítóját Clevelandben, amely funkcióját tekintve ekkor még egészen más célokat szolgált: petróleumot állított elő. A polgárháborút követő konjuktúrát kihasználva vagyona gyorsan gyarapodott, létrejött a Rockefeller, Andrews & Flagler Company, amely a 60-as évek végére már az olajipar minden ágazatában tevékenykedett. 1870-ben alapította meg a Standard Oilt, amely erőszakos terjeszkedésbe kezdett, nem egyszer tisztességtelen eszközökkel (de az üzlet az üzlet ugye). A vasúttársaságokat némi kőolajért cserébe nyerte meg magának, így sikerült olcsó szállítmányozásra szert tennie. Az üzlet azonban lelepleződött, de Rockefeller harci kedve ezt követően sem apadt, sőt: vasúti szerelvényeket, kőolajvezetékeket vásárolt, és versenyelőnyét kihasználva magába olvasztotta a kisebb olajtársaságokat. Az alacsonyan tartott olajárakkal a felhasználók jól jártak, a versenytársak viszont tönkrementek, így hamarosan a Standard Oil monopolhelyzetbe került. 1882-ben az amerikai törvények kikerülése érdekében megalakult a Standard Oil Trust, egyesítve az államokban addig külön-külön működő cégeket, így létrejött a világ akkori legnagyobb vállalata, amely 20 ezer olajkutat, 6 ezer km-nyi vezetéket birtokolt és az 1880-as években a világ finomító-kapacitásának 90%-a felett diszponált. Rockefeller aztán a 90-es évektől fokozatosan visszavonult, a Standard Oil pedig a Legfelsőbb Bíróság határozata értelmében 1911-ben felbomlott (az így létrejött leányvállalatai között volt a mai ExxonMobil és a Chevron is). Vagyona ezt követően érte el a közel 1 milliárd dollárt. Kezdettől fogva sokat adományozott vallási, oktatási és karitatív célokra. Felfuttatta a Chicagói Egyetemet és megalapította a Rockefeller Orvosi Kutatóintézetet (ma Rockefeller Egyetem), amely közel két tucat Nobel-díjast adott a világnak. Alapítványát 250 millió dolláros kezdődőkével indította el. 1937-ben hunyt el, 98 évesen, 1,4 millárd dolláros vagyonnal, ami ma körülbelül 340 milliárd dollárt érne.

2. A Rotschild-család

Talán egyetlen családról sem kering több híresztelés, konteó, mint listánk ezüstérmeséről. A család eredete a 16. századig követhető biztosan, a név egy frankfurti házra utal, amelyben a család már generációk óta élt. Befolyásuk a 18. század elején kezdett növekedni, 1816-ban I. Ferenc bárói rangra emelte Salomon Mayer Rotschildot,  a család pedig a 19. század közepére behálózta egész Európát, létrejött az osztrák, a párizsi, a nápolyi, londoni ág (Viktória királynő 1847-ben és 1885-ben adományozott bárói rangot a családnak), amely később a család központja lett. Kézben tartva a nemesfém-kereskedelmet, gyakorlatilag egymaguk finanszírozták (mai értéken kb. 870 milliárd dollárral) a Napóleon elleni háborúkat. Vagyonukat közvetve a waterlooi csata alapozta meg. Nathan Rotschild néhány órával a hivatalos tájékoztatás előtt tudomást szerzett a csata kimeneteléről, ezért spekulálni kezdett és eladta összes államkötvényét, így a vereség álhírét terjesztette el. Erre mindenki igyekezett megszabadulni az értékpapírjaitól, Nathan pedig pennykért felvásárolta az összeset, így mikor megérkezett a győzelem híre, vagyonuk többszörösére emelkedett. Felemelkedésüket segítette, hogy a kontinensen élő családtagok segítették egymást. Támogatták az iparosodást, komoly pénzzel szálltak be a Szuezi-csatorna építésébe. Az ő támogatásuknak köszönhetően alakult meg Rhodesia gyarmata (a mai Zimbabwe), ahol a Rio Tinto nevű vállalat révén ellenőrizték a (főként gyémánt-) bányászatot. A 19. század végére a Rotschildok közvetett hatalma kiterjedt az egész világra, Lloyd George, Nagy-Britannia későbbi miniszterelnöke is Nathan Rotschildot nevezte meg, mint az ország legbefolyásosabb embere. A család a 20. században a náci uralom idején jelentős vagyont vesztett, amit azóta nagyrészt visszaszolgáltattak. Ma is széles körben tevékenykednek a banki szolgáltatásoktól a borászatig, nagy támogatói a művészeteknek. A család vagyonát ma 350 milliárd dollárra teszik. 

(dobpergés)

1. I. Mansa Musa, Mali királya

A tízes lista első helyét egy, leginkább a Budapest-Bamako Rallyról ismert ország ismeretlen középkori királya szerezte meg. De honnan tehetett szert ekkora vagyonra? A válasz egyszerű: országának hatalmas arany és sókészletei voltak. Gazdagságáról tanúskodik mekkai zarándoklata, amely egy 60 ezer fős karavánból állt, köztük több ezer rabszolgából, akik egyenként 4 fontos (2 kg) aranyékszereket viseltek, valamint 80 tevéből akik 80 és 300 fontos aranytömböket cipeltek. Ezt a hatalmas mennyiségű aranyat a leírások szerint az út során az utolsó porszemig eladományozta, ez komoly inflációval járt, az arany értéke nagyot zuhant a Mediterrán térségben. Uralkodása alatt jelentős építkezések zajlottak, valamint komoly urbanizáció zajlott le. Timbuktu, Gao több tízezer fős nagyvárosokká terebélyesedtek, élénk kereskedelmet folytatott a dél-európai nagyvárosokkal (Velence, Genova). A timbuktui egyetemre neves tudósokat nyert meg, s alexandriai könyvtár megsemmisülése óta a legjelentősebb könyvgyűjteményt hozta itt létre. 25 évnyi uralkodás után, valószínűleg 1337-ben halt meg. Vagyona felbecsülhetetlen, körülbelül 400 milliárd dollárra taksálják (összehasonlításul: Magyarország 2015-ös GDP-je 120 milliárd dollár volt).

Források:

- http://www.independent.co.uk/news/world/world-history/meet-mansa-musa-i-of-mali-the-richest-human-being-in-all-history-8213453.html

- http://mult-kor.hu/20121018_a_tortenelem_leggazdagabb_emberei?pIdx=10

- Wikipedia

Egy, az elmúlt években egyre inkább a figyelem homlokterébe kerülő témával kívánok foglalkozni az alábbiakban: a vagyoni egyenlőtlenségekkel. Szomorú, de igaz: gyakorlatilag minden elemzés azt mutatja, hogy tovább nyílik az olló a gazdagok és szegények között. Hogyan és miért alakulhatott ki ekkora különbség a Föld lakosai között? Milyen tényezők indukálják az országokon belüli differenciákat? Erre próbálok választ keresni a bejegyzésben.

Az Oxfam számításai szerint  2016-ra a világ leggazdagabb 62 emberének vagyona meghaladja a Föld szegényebbik felének (kb 3,6 millárd fő) vagyonát.

Ehhez hozzájárul az a tény, hogy a leggazdagabb 1% vagyona több, mint a maradék 99%-é.

Ez a két mondat véleményem szerint elég erős ahhoz, hogy túllépje egy átlagos magyar állampolgár ingerküszöbét.

A fenti két állításhoz hozzá kell tenni, a különbségek globális szinten csökkennek, hiszen a fejlődő országok gazdasági növekedése felülmúlja a fejlett államokét, ugyanakkor a gyors fejlődés miatt épp a feltörekvőknél nőnek leginkább az egyenlőtlenségek.

1. Országon belüli egyenlőtlenségek

A globális szinten jelentkező különbségek megértéséhez először országos szintre bontanám le a folyamatot, ehhez pedig Kína példáját hívnám segítségül.

Kínáról mindenki tudja, a világ legnépesebb országa, amely ráadásul mára a második legnagyobb GDP-vel is rendelkezik, Japánt lehagyva. A 70-es évek reformjai óta eltelt 40 évben Kína elképesztő fejlődésen ment keresztül. A világgazdasági válságig eltelt 20 évben például 700%-kal (!) növelte feldolgozóipari kapacitását, ami 10-szer magasabb adat, mint az Egyesült Államok esetében.

Ez a gyarapodás első ránézésre irigylésre méltó, ám több árnyoldala is van. A (feldolgozó)ipar elsősorban a városokban, ezen belül is a tengerparti nagyvárosokban (Sanghaj, Kanton, Hongkong) koncentrálódik, ezen cityk képe első látásra összetéveszthető a legmodernebb amerikai vagy európai rokonaikéval. A gazdagság reménye (tíz-, száz-)milliókat csábít el vidékről, akiknek jelentős része hoppon marad és kénytelen alkalmi munkákból megélve nyomornegyedekben tengetni az életét. Akiknek bejött a váltás, ők esélyt kapnak arra, hogy a középosztály részévé váljanak. Mára Kína büszkélkedhet a világon a legnépesebb középosztállyal, 109 millió főt sorolnak ide. Őket nem csak a vagyoni, de életstílusbéli jellemzőik is megkülönböztetik a többi polgártól. Érdekes párhuzam az amerikai középosztály erodálódása, az USA-ban ugyanis egyre kevesebben érzik magukat ide tartozónak. Noha eddig ez a folyamat keveseket foglalkoztatott, az elnökválasztás óta sokadik hatványra emelkedett a vonatkozó cikkek, elemzések és jóslatok száma.

Ezek a városok mágnesként vonzzák a befektetéseket, beruházásokat is. A kínai kormány többször is próbálta megakadályozni a fejlettségbeli olló nyílását, több-kevesebb sikerrel. Az 50-es években belső útlevelet vezettek be, lakhelyet pedig kizárólag a hatóságok engedélyével lehetett változtatni. A 80-as években a parti városokban a felgyorsuló gazdasági fejlődés miatt szükség volt a munkaerőre, ezért eltörölték az addigi intézkedéseket. Ez felerősítette a szívóhatást, ami hatalmas társadalmi különbségeket okozott a városokon belül (régóta ott élő-újonnan beköltöző) és az országon belül (város-vidék).

Összegezve: a vidéken létminimumon tengődő százmilliók számára az egyetlen kitörési lehetőség a városba költözés (vagy a gyerekek taníttatása, amit Kína szintén profi módon kezel). A városi olvasztótégelyben aztán van, aki megtalálja szerencséjét és felemelkedik, és van, aki mindenét elveszítve nincstelenként éli tovább az életét. A városok növekedésével párhuzamosan nő a vidék és a város közti fejlettségbeli differencia.

2. Globális szint

A világon megfigyelhető egyenlőtlenségek okai ennél még összetettebbek. Igen erős a történelmi (egykori gyarmatok, gyarmattartók) és a földrajzi (észak-dél, nyugat-kelet) meghatározottság.

A történelmük okán hatalmas előnyből induló fejlett európai és amerikai gazdaságokat a "harmadik világ" országai belátható időn belül bizonyosan nem érik utol. Ehhez járul hozzá, hogy ugyan formálisan véget ért a kolonizáció korszaka, ám a gyakorlatban, elsősorban gazdasági téren továbbra is tetten érhetők a gyarmati viszonyok. Gondoljunk csak Afrika egykori brit és francia gyarmataira, amelyek legfontosabb (és gyakran szinte egyetlen) kereskedelmi partnerük a volt gyarmattartók, akik kézben tartanak minden jelentős gazdasági tevékenységet, kizsigerelve ezeket az államokat. Az itt élők számára tehát szinte semmi remény sincs a felemelkedésre, napi 1-2 dollárból kell megélniük. Ez a probléma érinti főként Afrika, Ázsia nem kevés eufemizmussal "fejlődő" jelzővel illetett országait, s a bennük élő mintegy 4-5 milliárd embert.

Egy másik fontos tényező a transznacionális vállalatok tevékenysége. A TNC-k a lehető legnagyobb profit elérése érdekében a világban szétszórtan működnek, alkalmazkodva az adott hely adottságaihoz, lehetőségeihez. A nyersanyagok kitermelését általában a legszegényebb országokban végzik, ahol nagy tömegű képzetlen és olcsó munkaerő áll rendelkezésre. Az összeszerelés az olyan közepesen fejlett országokban folyik mint például Brazília vagy Mexikó, ahol már képzettebbek a dolgozók. A legfejlettebb országokban pedig az anyavállalat központja, valamint a K+F koncentrálódik, amely jóval több hozzáadott értéket állít elő, mint a nyersanyag-kitermelés. A TNC-k működése tehát meghatározza az adott ország gazdaságát, a legnagyobbak (elsősorban kőolajipari cégek és autógyárak) több vagyon felett diszponálnak mint a Föld számos állama.

Rátérve a leggazdagabb 1%-ra: a témával foglalkozó jelentéseket olvasgatva az embernek okvetlenül is eszébe jutnak az utopista szocialisták mint Morus Tamás, Charles Fourier vagy Robert Owen, és természetesen Marx, valamint Engels, akik a magántulajdon eltörlésével kívánták elérni a teljes egyenlőséget. Morus Tamás Utópia című művében szót emel a közösségi tulajdon intézményesítése mellett, és mivel a munkából mindenki a képességei szerint veszi ki a részét, a javakból pedig a szükségletei szerint részesül, ezért szerinte nincs szükség pénzre sem. Ezek a gondolatok csupán elméleti síkon valósultak meg, de bizonyára sokan eltűnődnek azon, vajon jobb lenne-e úgy a világ.

Azt viszont rögzíthetjük, hogy a világban nő a gazdagok száma, akik egyre több és egyre gyorsabban megszerzett vagyonnal bírnak. Ami különösen szembeötlő, hogy a válság során hozott "megszorító intézkedések" a gazdagokat előnyösen érintették (mind Magyarországon, mind globálisan), a szegényebbek leszakadása pedig ezzel párhuzamosan felgyorsult. Az ehhez tartozó statisztikai adat: a leggazdagabb 62 vagyona az elmúlt 5 évben 542 milliárd dollárral nőtt, a legszegényebb 3,6 milliárd emberé 1000 milliárd dollárral csökkent. Ebből következik, hogy míg 2010-ben 388 milliárdos összvagyona haladta meg a legszegényebb 3,5 milliárdét, ez idén a nyolcadára-kilencedére csökkent. Továbbá a globálisan emelkedő jövedelmekből a Föld szegényebbik fele alig érezhet valamit (évi 1 centtel nő a jövedelmük), mivel a fele a leggazdagabb 1%-hoz vándorolt.

Égbekiáltó igazságtalanság. Letudjuk egy vállrándítással? Lehet egyáltalán tenni valamit ez ellen? Érdemes mindenkinek elgondolkodnia ezeken.