Második bejegyzésemben egy több mint 60 évvel ezelőtt ünnepelt születésnappal foglalkozom. Ezt a bulit az ország mindenható urának, bölcs vezérének és legfényesebb elméjének tiszteletére rendezték Felcsúton, 60. életéve betöltésének alkalmából. Bizonyára kitalálták már, kit illettek 1952-ben a fenti jelzőkkel: Rákosi Mátyást.
Sok aspektusát vizsgálták már a Rákosi-korszaknak, ezekben mindig kitüntetett helyet szántak a propagandagépezet működésének. Ugyanakkor nem találkoztam még olyan tanulmánnyal, amely a személyi kultusz csúcseseményét jelentő születésnapot felvezető újságcikkeket elemezte volna. Most ezt kívánom megtenni, előre figyelmeztetek mindenkit, készítsenek be egy kancsó teát, vagy egy jó pofa sört, hosszú perceket kell olvasásra szánni. Ha érdekli Önöket a téma, ígérem, nem fognak csalódni.
Mint az ismeretes, a kommunista hatalomátvételt követően Rákosi Mátyás került Magyarország élére. 1945-től a párt főtitkáraként, a hierarchia csúcsaként a ’40-es évek végétől Sztálinéhoz hasonló személyi kultuszt épített ki magának. Ez a személyi kultusz a mindennapokban határozottan jelen volt, az üzemekben, közhivatalokban Sztálin és Lenin mellett Rákosi portréja lógott a falakon. A korabeli filmek is ennek jegyében készültek. Például a Kis Katalin házassága c. 1950-es játékfilmben a vadonatúj panelházba beköltöző frissen házasodott pár, a sztahanovista Jóska és Kis Katalin a nap végén felhelyezik ’méltó’ helyére Sztálin és Rákosi elvtárs portréját. A hölgy megkérdi urát: „Így jó lesz?” Férje válasza: „Nagyon jó.”[2]
A személyi kultusz 1952. március 9-én, Rákosi 60. születésnapján érte el tetőpontját. Tiszteletére nagyszabású ünnepséget rendeztek az Operában, Rusznyák István, az MTA elnöke Rákosi Mátyás és a magyar tudomány, a Magyar Történeti Társulat pedig Rákosi Mátyás és a magyar történetírás címmel jelentetett meg értekezést. Ezt a napot a sajtó heteken, hónapokon keresztül folyamatosan erősödő propagandával vezette fel. A következő bekezdésekben vizsgált három orgánum 1952-es évfolyamában szinte kivétel nélkül mindegyik lapszámban található legalább egy cikk felajánlásról, munkaverseny-felhívásról, vagy egy, már teljesített termelési százaléknövelésről, természetesen mind Rákosi elvtárs születésnapjának tiszteletére. Az újságokban megjelenő felajánlások általában a termelés növelésére, a pártmunka fokozására, vagy a gyengébben teljesítő társak pártfogásba vételére vonatkoztak. Az egyes újságok az olvasóközönség alapján állították össze a „dicsőséglistát”: a Nők Lapja a nők és (számomra meglepő módon nagyon ritkán) gyermekek, a Szabad Föld a dolgozó parasztság lapjaként a termelőszövetkezetek-, TSZ csoportok tagjai, a Szabad Nép a (főként nehézipari) munkásság ajándékait közli. A lapok a korhoz hasonlóan igencsak szűk látókörűek voltak, egy eltérő társadalmi osztály nem jelent meg a másik osztály lapjában a vizsgált 1952 eleji időszakban.
A Nők Lapja, a Magyar Nők Demokratikus Szövetségének nyomtatott sajtója, 1949-ben jelentette meg első számát. Teljes mértékben az állampárti propaganda szolgálatában állt, majd minden példányban szót ejtenek az áruló Jugoszláviáról, az ottani borzalmas állapotokról, főként a nőket érintő témákban: így például a gyermekek nyomorúságáról, vagy arról, hogy „A Titóista miniszter kutyája részére van penicillin, a munkás beteg gyermekének nincs”.[4] A többi orgánumhoz hasonlóan hangot ad a klerikális reakció aknamunkájáról. Címlapján a korszellemhez idomuló nőideált jelentette meg: kismalacot tápláló parasztasszony,[5]
Galisa Nyikolajeva szovjet írónő, az Aratás c. regény szerzője,[6]
vagy textilgyárban dolgozó szövőnők.[7]
Különös, hogy miközben az újság március 6-i számában Rákosi Mátyást idézve beszámol róla, hogy az elmúlt években mennyit tett a párt és ő maga a nők felszabadításáért, és –mai szóval élve- társadalmi felzárkóztatásáért, az újságban szereplő nők közül elenyésző az értelmiségi pályán lévők száma. Úgy tűnik, a Párt számára ez jelentette az esélyegyenlőséget és értékesebb volt számukra a traktoron, vagy a szövőgép mellett végzett női munka.
Most néhány konkrét cikkel, cikkrészlettel próbálom meg érzékeltetni az elképesztő méreteket öltött manipulációt. 
Az 1952. január 24-én megjelent 4. szám Drága Rákosi elvtárs születésnapjára c. cikke 2 oldalon írja le a csepeli szövőnők munkáját és felajánlásait. Eszerint a gyárba másfél órával hamarabb mennek be, hogy a vállalást teljesíteni tudják. Több sztahanovista fogadalmat tett százalékos teljesítményének növelésére, az 5 éves-, vagy a negyedéves terv korábbi befejezésére. Elmondásuk szerint mindent Rákosinak köszönhetnek. Név szerint kiemel néhány élmunkást, akik személy szerint számolnak be a szeretett vezérnek tett ajándékaikról. Heszberger Károlyné munkamódszer-átadó 8 új jó szövőnőt nevel, Schlepp Józsefné 3-ról 4 gépre tér át, mert ahogyan mondja, „most különösen érzem, milyen sokkal tartozom.” Peczanek Istvánné megszeppenve közli, hogy „szeretnék egyszer személyesen is találkozni Rákosi elvtárssal.” A 6. számban az Ásványrárói TSZCS-tag, Dubi Antalné levelét közli a Nők Lapja. Eszerint Kertész Ádám régi csoportelnök, és Varga Frigyes ex-párttitkár kiskirálykodó, kulákokkal cimboráló magatartását és sikkasztásait megelégelve új párttitkárt, Szabó Mihálynét választott a falu, aki felajánlotta, hogy március 15-re elvetik a tavaszi kalászosokat. A 7. szám már az első oldalon mutatja be 6 nő vállalásait. H. Tóth Lukácsné ígérete szerint 60 helyett 100 tojást szolgáltat majd be, Labosa-Notter Józsefné VIII. kerületi MNDSZ-tag az eddigi 130 után további 200 tagot fog toborozni, Szedlák Sári 29 éves háromszoros sztahanovista első negyedévi tervét 5 nappal hamarabb fejezi be, Sándor Erzsébet törökszentmiklósi úttörő csapatával együtt albumot készít a jeles eseményre, melyben megmutatják, mi mindent köszönhet városa Rákosi Mátyásnak, végezetül Dr. Szemery Erzsébet és dr. Hencidai Mária orvosok az új szovjet röntgenkészülék kezelését fogják megtanítani két fővárosi kórház személyzetének. Az összeállításban tehát az idős, fiatal, gyerek korcsoportok, illetve a paraszt, munkás, és értelmiségi osztályok mind képviseltetik magukat. Érdekesség, hogy az értelmiségi ebben a felsorolásban is utolsóként szerepel.
A február 21-én megjelent 8. szám szintén első oldalon hozza a felajánlásokat. Láthatjuk többek között az É.M. 23/1 sz. Stadionépítő Vállalat (!!!) dolgozóinak albumát, Stuchlik Ilona és Iványi Ferenc fúrósok ígéretét, miszerint kiküszöbölik a fúrótörést. Külön cikket (Rákosi Mátyás útján járunk) szentelnek Balla Ferencnének, Törekvésfalva tanácselnökének, akik kötelezi magát, hogy több a tanácstagokkal egyénileg foglalkozik, ezzel hozzájárulva a tanács zökkenőmentes működéséhez. A 9. számban hasonlóan az előzőekhez, első oldalon olvashatunk az ajándékokról.
Az ünnep előtt, március 6-án jelent meg a 10. lapszám. Szinte az egész kiadványt Rákosi elvtársnak szentelték, verssel, számos cikkel, idézetekkel segített a propaganda bővíteni az olvasó tudását „népünk legnagyobb fiáról”. A címlap ünnepi hangvételű: a képen Rákosi egy láthatóan boldog asszonnyal parolázik, az alatta olvasható szöveg: „Szívünk minden szeretetével köszöntjük 60. születésnapján drága Rákosi elvtársunkat. Kívánjuk: éljen soká népünk boldogságára, erőben, egészségben!”[8]
Csokány Gabriella 9 strófás, Anyám nevében köszönöm című verse hálát ad Rákosinak, amiért „Kedves bátyámnak ő adott / ékes hadnagyi csillagot, / kezébe könyvet, ceruzát / hogy értelemmel fogja át / a már lepergett éveket, / s az eljövendő szépeket.” Ez az egy versszak röviden és őszintén leírja a Rákosi-korszak honvédelmi politikáját. A szerző megköszöni még kislánya mosolyát, Sztálinváros látványát, és „hogy apánk helyett volt apánk”. A személyi kultuszt tökéletesen leképezi ez a vers, ami már a legszűkebb magánéletbe is betette a lábát, és egy lépést sem tehet meg senki nélküle. A párt, és személyesen Rákosi tisztelete, hovatovább imádata a mindennapi élet részévé vált, illetve éveken át végzett tudatos munkával azzá tette az MDP Agitprop osztálya. Visszatérő vendég Schlepp Józsefné, akiről újfent beszámolnak, ugyanis május 11-re befejezi ötéves tervét. A lébényi olvasókörről tudósítva megemlítik az asszonyok kukoricacsuhéból készült ajándékát, valamint, hogy az aznapi olvasmányt, a Rákosi-pert olvasva általános meghatódottság, mély csönd lett úrrá a társaságon. A következő, itt elhangzott mondat jól illusztrálja a parasztság sorsát: „Rákosi elvtárs mindig igazat mond. (…) Ő mondta azt is, hogy szövetkezetben élnek boldogan a parasztok.”[9] Az újság egy másik cikke hosszasan taglalja Rákosi elvtárs érdemeit a nők felzárkóztatásában. Több beszédéből idéznek, emellett pedig hosszasan, számokkal és százalékokkal bizonyítják a fáradalmak eredményességét: például a Párt tagságának 30%-a nő, ugyanakkor a párttitkárok közt a nők aránya csak 3,1%, ezen mindenképp javítani szeretne. Mint ahogyan már fentebb leírtam, a párt számára fontosabbnak, nagyobb sikernek számított a nők fizikai munkakörben való elhelyez(ked)ése. A március 6-i szám egyik záró cikke a „Mit is köszönhetünk Rákosi elvtársnak” c. gyermekrajz-kiállításról ad beszámolót. Az egyes lapszámokat olvasva szembetűnt, hogy mennyire kevés gyermekekkel kapcsolatos írással találkoztam. Ez mindenképpen különös, hiszen a gyerekekkel foglalkozó bármilyen tartalmú szöveg érdekes és hasznos lehet nemcsak a nők, de mindenki számára. Az említett kiállítást a Budapest XIV. kerületi úttörők rendezték Rákosi 60. születésnapjára, a rajzokon leggyakrabban a szocialista falu és város jelenik meg. A Nők Lapja szerint ezek a művek „őszinte kifejezői gyermekeink boldog életének – s a forró ragaszkodásnak és hálának – melyet Rákosi pajtás (!) iránt éreznek.”[10]
A március 13-i (11.) számban is nagy számban olvashatóak levelek: egyszerű magánemberektől, akik teljesítették a vállalásukat, a magyar asszonyok ünnepi nagygyűlésétől, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségétől. Az MDP kifejezetten az asszonyoknak szánt levelében leírja, hogy hány női tag van a párttól kezdve, a termelőszövetkezeteken át, a traktorista-tanfolyamokig. A már megszokott a számok nem hazudnak módszerrel támasztják alá mondandójukat, ami az átlagember számára is könnyen megérthető, és hihetővé teszi a propagandát. Ugyanakkor kiemeli, hogy ezekkel a mutatókkal sem szabad megelégedni, hanem további munkateljesítmény-növelésre van szükség. A levelek mellett tudósít a hivatalos Operaházban tartott ünnepélyről, Gerő Ernő és Rákosi beszédére fókuszálva.
Összességében tehát a Nők Lapja már januártól kezdve fokozatosan, egyre erősödő propagandával vezette fel a „nagy eseményt”, a nők számára érdekes(nek tartott) témákon keresztül jelenítette meg a személyi kultuszt.
A Szabad Föld, a dolgozó parasztság lapja, hasonlóan a többi sajtóorgánumhoz, teljes mértékben kiszolgálta az állampártot. A főellenségeknek itt is a kulákok és a jugoszláv kormány számítanak, olykor külön-külön, máskor összemosva. A hangsúly az olvasóközönség okán a kulákokon van, akiket minden számban megpróbálnak befeketíteni a legkülönfélébb rágalmakkal. A Kártevésre biztat a kulák című írásban arról számolnak be, hogy egy kulák rávett egy TSZ-dolgozót a TSZ egyik borjújának leölésére, egy demizson borért cserébe.[11] Másik esetben egy községben a „Tito-bérenc kulákok” (az ellenségkép összemosása) bestiális kegyetlenséggel meggyilkolták Kiss Imre párttitkárt, az újságíró szerint az indíték a TSZ eredményessége miatti irigység volt. A propaganda az ilyen típusú írásokkal tudatosította az olvasóban, hogy az ellenség nem alszik, résen kell lenni, ezzel indirekten utasítva-tanácsolva mindenkit a másik megfigyelésére, besúgására. Rendszeresnek mondható az utolsó oldal külügyi hírei, ahol megfigyelhető, hogy a fontosabbnak tartott, lényeges mondatokat vastagon szedték, az olvasót így terelve a helyes irányba. Jó példa erre a hitleristák katyini rágalomhadjárata címet viselő cikk, amelyben arra térnek ki, hogy a „hitleristák” a szovjeteket vádolták meg a több ezer lengyel tiszt és értelmiségi megölésével. „A hitleristáknak ez a páratlanul aljas hazugsága (…) rég lelepleződött.” (vastagon szedve). Tudományos vizsgálóbizottságok, szemtanúk állításaira hivatkozva megállapítja, „a katyini erdő tömegsírjaiban nyugvó lengyel tiszteket a hitlerista gyilkosok ölték meg” (vastagon szedve). Különös, hogy a hitlerista rágalmazók alatt nyilvánvalóan az NSZK kormányát érti a szerző, miközben az ’50-es évek elején a magyar kormány a gazdasági, kereskedelmi kapcsolatokat igyekezett szorosabbra fűzni a nyugatnémetekkel. Állandó cikknek számított a mezőgazdasági versenyhíradó, melyben egy-egy tszcs. eredményeit közölték.
A Szabad Föld vizsgált időszakában az első vállalások a január 20-i (VIII. évfolyam 3. szám) jelentek meg, amelyek részleteikben elég sokfélék voltak, de tárgyuk majd minden esetben a százalékok növelése, a gyengébben teljesítő munkatárs pártfogásba vétele, többnyire mezőgazdasági viszonylatban. Voltak viszonylag eredeti ötletek is: az egyik nagykanizsai gimnázium diákjai vállalták, hogy a legjobb DISZ munkát végzők, és a legjobban tanulók nevét egy albumban elküldik Rákosi elvtársnak születésnapjára.[12] Címlapon először a február 3-i lapszámban találunk felajánlást, ebben a dánszentmiklósi Állami Gazdaságról tudhatunk meg néhány fontosnak tartott dolgot, és hogy ajándék gyanánt a trágyázást hamarabb fejezik be. A február 17-i 7. lapszám riportot közöl a kenderesszigeti Állami Gazdaság új irodaépületének építéséről. A felajánlás értelmében nemcsak az átadás időpontját jelölték ki, de –ezt a cikkben külön ki is emelik- kikötötték a törmelékanyag 30%-ban való felhasználását.[13] Viszonylag csekély kőművesi és építészi tudással felvértezve azt gondolom, a törmelék, sitt felhasználása egy új ház építésénél manapság nem számít bevett, követendő magatartásnak.
A Szabad Föld VIII. évfolyamának 10. száma éppen március 9-én, Rákosi Mátyás születésnapján került kiadásra. Szinte az egész újságot az ünnepnek szentelték, hálaadó levelek, teljesítmény-versek, Rákosi „harcos életéről” szóló értekezések szerepelnek a lajstromban. A címlapon az üdvözlő szövegben („Hatvanadik születésnapján forró szeretettel üdvözöljük népünk bölcs vezérét, drága édesapánkat, Rákosi Mátyás elvtársat. Kívánjuk, hogy sok-sok örömteli évet éljen erőben, egészségben, vezessen bennünket győzelmesen a szocializmus útján s hosszú-hosszú évekig örüljön népe boldogságának.”[14])
- Feltűnő volt számomra, hogy a nép boldogsága helyett a népe boldogságának kifejezést használta a szerző, ezzel utalva Rákosi egyszemélyes uralmára, így szolgálva a személyi kultuszt. A köszöntő, 3 hálaadó levél és Rákosi híres-hírhedt búzakalászos portréja mellett egy rendkívül hosszú költemény színesíti a címlapot. A ’Fényes vezérlő csillagunk’ c. mű szerzője Vámi Józsefné, az enyingi Ezüst Kalász tszcs. tagja. Hosszas elemzésbe nem bocsátkoznék, a vers első fele Rákosi harcos életét és érdemeit, második része az ötéves terv, az iparosítás vívmányait dicsőíti, stílusát tekintve a hagyományos verselési szabályok, strófák helyett a tartalmat előrébb helyezve a fontossági sorrendben.
Tovább olvasva az újságot, Illés Béla Népünk szabadságáért c. regényéből olvashatunk egy hosszabb részletet, melyben Rákosi elvtárs Tanácsköztársaság alatti fegyveres harcáról emlékezik meg. Eszerint Salgótarján dolgozóinak példát mutatott helytállásból, akik így megvédték a várost és az országot a cseh és román imperialistáktól (!). A 4-5. oldalon parasztlányok, DISZ-tagok, bányászok hálatelt szívvel írott levelei sorakoznak. Megemlíti Rákosi váratlan karcagi látogatását, ami után a helyi TSZ tagok állításuk szerint erősebbek lettek. A március 16-i számban címlapon Gerő Ernő ünnepi beszédét közlik, majd hálaadó levelek garmadáját, és néhány ország (Szovjetunió, Korea, Kína) kommunista vezetőinek üdvözlő táviratait olvashatjuk. A későbbi kiadásokban már inkább a felszabadulásra, április 4-re hangolnak.
A Szabad Nép a kommunista párt napilapjaként hivatott átfogó tájékoztatást nyújtani Magyarország és a nagyvilág híreiről. A fő ellenség Jugoszlávia, illetve az USA, akikről majd minden nap jelent meg lejárató írás, karikatúra, néha a címlapon. Rendszeresen cikkeztek a nyugati nyomorúságról, például a gyerekek éhezéséről a jelképesnek számító Nyugat-Berlinben. Az általam vizsgált időszakban naponta tudósítottak a koreai háborúból.
Az újság célközönsége legfőképp az ipari munkásság, ezért nagyrészt ipari vonatkozású fogadalmak jelentek meg. Januártól kezdve általánosak a bányászok, nehézipari dolgozók (februártól címlapon hozott) felajánlásai. Feltűnően kevés a könnyűipari alkalmazottakkal és a nőkkel foglalkozó cikk, vagy vállalás, noha aligha elképzelhető, hogy a társadalomnak ezen rétegei nem olvasták a hivatalos pártlapot, a megoldás itt is a „Vas és acél országának” erőszakos (nehéz)iparosítási propagandájában keresendő. A nők és a könnyűipar szinte kizárólag a Nők Lapjában képviseltették magukat.
Érdekesnek találtam mikor a sztálinvárosi Sztálin vasműről írva külön kiemelik, hogy „annyi vizet fogyaszt majd (…) amennyi egy többmilliós város teljes háztartási szükséglete.”[15] Ma erre aligha lenne büszke bárki is, de abban az időben a megalománia, a minőségi helyett a mennyiségi termelés, és a teljesítménykényszer után sokadrangú szempont volt a környezet, vagy a következő nemzedékek jövőjének megóvása. Február közepétől minden nap nyomon követhető a diósgyőri és az ózdi nagyolvasztók páros versenye, amelyben kitér az egyes kohók és külön-külön a műszakok teljesítményére, a műszakvezetőkre pedig név szerint hivatkozik. Eszerint dicsér, avagy ellenkezőleg, van, hogy elmarasztalja a várt százalékoktól való elmaradás miatt. Február végén a fő hírek az amerikaiak feltételezett koreai „baktériumháborúja”, és a görög kommunista, Beloiannisz és társainak pere voltak, emellett az ünnep közeledtével erősödő, Rákosi személyére fókuszáló propagandával fűszerezve. Ennek részeként március 1-jétől a címlapon minden nap fogadalmakat közöltek az alábbi főcímmel: „A szocialista fogadalmak teljesítésével – előre március 9 méltó megünnepléséért!”. Március 6-án egy stáb egy riport erejéig Sopronba látogatott, ahol Rákosi 1902 és 1905 között tanult. Megszólaltatják egykori osztályfőnökét, Stodalni Gyulát, aki így emlékezett vissza a kisdiák Rákosira: „A baloldali padoszlop harmadik padjából nézett rám évekig mosolygós, szelíd szemekkel. Szerény fellépésű, szorgalmas diáknak ismerték”[16]. A második mondatából -„ismerték”- arra következtetek, hogy ő maga nem ápolt vele különösebben szoros viszonyt, és/vagy mint osztályfőnök (aki még véletlenül sem jobboldali padsort említ), nem volt megelégedve Rákosival, viszont voltak tárgyak, amelyekből jól teljesített, így azon tanárok szemében kedvesebbnek számított.
A március 9-i számban Gerő ünnepi beszédéből, Révai József Rákosi Mátyás 60 éves c. írásából, mindenféle üdvözlő táviratokból szemezgetnek. A címlapon az MDP KV, és természetesen az SZKP KB üdvözletét és az operaházi ünnepségről szóló rövid beszámolót közölnek. A többi ország kommunistái csak ezután következnek a sorban: Kína (Mao Ce Tung), Korea (Kim Ir Szen), Lengyelország, Franciaország, Csehszlovákia (Klement Gottwald), India (Adzshoj Ghos), NDK (Walter Ulbricht), Románia (Gheorghe Gheorgiu-Dej) – aki „testvéri magyar nép”-ről beszél, Bulgária, Mongólia, Finnország, a Szabad Trieszti Terület, Ausztria, Ausztrália, Anglia, Svájc, Új-Zéland.[17] Olvasható a katolikus püspöki kar, a református egyetemes konvent (Bereczky Albert lelkészi elnök) és az evangélikus egyház táviratát. Érdekességként megjegyzendő, Istenről csupán a katolikus püspöki kar tett említést: „Különösképpen kérjük Istent, hogy a béke fenntartására (…) irányuló törekvéseit [ti. Rákosiét] siker koronázza.”[18] Hálaadó és üdvözlő levelet küldtek a koreai Rákosi Mátyás hadikórház ápoltjai is. Mivel hétfőn nem jelent meg újság, a 11-i keddi számban folytatódott a propaganda csúcsra járatása. Rákosi elvtárs harcos élete és az ünnepség szolgáltatta a fő témát. Folytatódott a világ legkülönfélébb országaiból küldött táviratok közreadása is, Albánia, Spanyolország, Japán, Olaszország, Kanada, a Benelux- és a Skandináv államok, de még San Marino is további sok sikert, jó egészséget és eredményes munkát kívánt Rákosi Mátyásnak. Másnaptól a Szabad Nép már inkább április 4-re készülődött.
Összességében elmondható, a három lapban bár más-más módon, az olvasóközönséghez igazítva, de nagyon határozottan jelen volt a személyi kultusz propagandája. A felajánlásokkal befolyásolták az embereket, hiszen ebből az szűrődött le, hogy valóban az egész ország egy emberként készül egy ember születésnapjára. Március 9-hez közeledve mindhárom orgánum egyre erősödő propagandával (címlapon, vezércikkekkel) szolgálta a párt, és személyesen Rákosi érdekeit, teljesen e célnak rendelte alá eredeti hivatását, az emberek tájékoztatását. Ez a néhány év, a Rákosi-korszak nemcsak a magyar újságírás és sajtó, hanem az egész magyar történelem levakarhatatlan szégyene, amellyel szembe kell néznünk, tanulni kell belőle, mindent megtéve annak érdekében, hogy hasonló soha többé történjen Magyarországgal.
Lábjegyzet
[2] http://www.youtube.com/watch?v=fPWP0VslWzc
[4] Nők Lapja. IV. évfolyam, 5. szám
[5] Nők Lapja. IV. évfolyam, 2. szám
[6] Nők Lapja. IV. évfolyam, 8. szám
[7] Nők Lapja. IV. évfolyam, 9. szám
[8] Nők Lapja. IV. évfolyam, 10.szám
[9] Nők Lapja. IV. évfolyam, 10. szám
[10] Nők Lapja. IV. évfolyam, 10. szám
[11] Szabad Föld. VIII. évfolyam, 4. szám
[12] Szabad Föld. VIII. évfolyam, 4. szám 6.o.
[13] Szabad Föld. VIII. évfolyam, 7. szám 3.o.
[14] Szabad Föld VIII. évfolyam, 10.szám
[15] Szabad Nép, X. évfolyam, 10. szám, 9. o.
[16] Szabad Nép, X. évfolyam, március 6., 2. o.
[17] Szabad Nép, X. évfolyam, március 9. 5-6. o.
[18] Szabad Nép, X. évfolyam, március 9., 7.o.
